Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Ezután mindenki, aki influenzára emlékeztető tüneteket észlel magán, bárhol New York állam területén kérheti a teszt elvégzését.
New York kormányzója, Andrew Cuomo vasárnap délután a tévékamerák előtt végeztetett el magán vírustesztet. „Intelligensnek, együttérzőnek és fegyelmezettnek kell lennünk” – mondta Cuomo, miközben egy védőruhába öltözött orvos arra kérte őt, hogy csukja be a szemét, miközben az orrából kenetmintát vesznek. A mintavételt egyes televíziók, köztük a CNN élő adásban közvetítették. New York állam kormányzója a koronavírus-járvány kitörése óta naponta tart sajtókonferenciát, és rendszeresen megjelent a CNN-nél dolgozó öccse, Chris Cuomo műsorában is. Ezért egyébként még a The New York Times című lap is bírálta, nem is elsősorban őt, hanem az öccsét és a CNN műsorpolitikáját, az etikai megfontolások hiányát vetve Chris Cuomo és a munkaadója szemére.
A vírusteszt elvégzése után Andrew Cuomo bejelentette: bővítik a vírustesztre ingyenesen jogosultak körét. New York államban eddig több mint 350 ezer koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak és több mint 22 ezren haltak meg a vírus okozta Covid-19-ben. Különösen magas az idősotthonokban elhunytak száma. Elemzők szerint Cuomo nem kezelte jól a járványt, és politikusok is a szemére vetik, hogy rendelettel tette kötelezővé az idősotthonok számára a kórházból elbocsátott, de még nem gyógyult, csak lábadozó Covid-19-es idősek befogadását.
Komoly hiányosságok derültek ki New Yorkban
A The Daily Caller című konzervatív hírportál a hétvégén tette közzé oknyomozó riportját, amelyből kiderült, hogy New York állam egészségügyi hatóságai nem hozták nyilvánosságra az idősotthonokban és az elfekvő intézetekben elhunytak pontos számát, jóval kevesebbet jelentettek a valós adatoknál. Az is kiderült, hogy New York az egyetlen olyan állam, ahol nem vezettek nyilvántartást az idősotthonokban és az elfekvőkben elhunytakról, és ezen a gyakorlaton csak április végén változtattak. Május elejétől kezdve viszont elhagyták a nyilvánosságra hozott adatokból az idősotthonokból kórházba szállított és ott elhunyt betegek számát. Az állam egészségügyi hatósága elismerte, hogy az adatszolgáltatás szabályait megváltoztatva kevesebb halálesetet jelentettek.
A Fox televízió, szintén a hétvégén, összeállítást készített arról, hogy milyen óriási különbség van New York állam és Florida járványkezelése között. A két tagállamban nagyjából egyforma a lakosság lélekszáma: New Yorkban csaknem 20 millióan, míg Floridában valamivel több mint 21 millióan élnek, és a két államban egymást megközelítő számú idősotthon és elfekvő intézmény van. New York idősotthonaiban több mint 5300 idős ember hunyt el Covid-19-ben, és a televízió által megszólaltatott idősotthonok vezetői arról beszéltek, hogy többször is hiába kértek segítséget a demokrata párti kormányzótól. Ezzel szemben a republikánus Ron DeSantis irányította Floridában 665 beteg hunyt el az idősotthonokban.
(MTI)